Valóságshow

A konyhában nagy volt a hőség. Jucika az unokáit várta, ezért már kora hajnalban – pontosabban fél ötkor – felkelt, magára öltötte a pongyoláját, és nekiállt elkészíteni az ebédet. Húslevest – kivételesen igazi húsos csontból. Ha magának főzött, akkor csak sárgarépát és tésztát tett bele. „Kár belém a drága hús!” – mondogatta mindig, vágyakozva felcsillant a szeme, és nagyot nyelt.

Második fogásnak rántott húst tervezett. Kéttenyérnyi darabokat vett – ráment a teljes kis nyugdíja, de nem bánta. Szinte látta maga előtt, ahogy Szilvike és Ádám élvezettel tömik magukba az ételt. Mellé krumplipüré lesz, és előveszi majd a télire elrakott ecetes paprikát. Zsolti hozta neki a kertjéből az alapanyagot, ő pedig szépen eltette, ahogyan még az anyjától tanulta. Zsoltitól sokszor kapott friss zöldséget és gyümölcsöt, mert a vén kujonnak fájt a foga rá. De ő persze kérette magát. Nem úgy van az ám, hogy egy kis paprikáért meg almáért bárki megkaphatja! Még akkor sem, ha az az alma olyan finom lédús, hogy be kell csuknia a szemét a gyönyörűségtől, amikor beleharap.

Persze egy ilyen ebéd nem lehetett teljes valami édesség nélkül, és mi mást adhatna a gyerekeknek, mint almás pitét! Nem porból készült vacakot, amit a mostani „modern” nők összekotyvasztanak szerencsétlen kölykeiknek, aztán meg csodálkoznak, hogy mitől olyan göthös az a gyerek… Igazi kézzel gyúrt tésztát és maga által reszelt almát. Isteni lesz! Biztosan befalnak belőle majd nyolc-tíz hatalmas szeletet is még melegében. Miközben előkészítette a lisztet, tojást és morzsát a panírozáshoz, mosolyognia kellett a gondolattól.

Éppen a harmadik hússzeletet bundázta be, és helyezte a forró olajba, mikor izgatott dörömbölés hangzott fel az ajtón. Kérdeznie sem kellett, azonnal tudta, hogy Évi az a szomszédból. A nő minden nap átjárt hozzá egy kicsit pletykálkodni. Nem mintha Jucikát érdekelte volna az a sok butaság, amit összehordott neki, mégis végighallgatta. Addig sem zúgott a fülében az a nagy csend.

– Láttad? Láttad, mi történik? – kezdett bele Évi anélkül, hogy Jucika akár csak köszönhetett volna neki.

– Mi történik? – zárta be az ajtót Jucika. A konyha felé indult, ám mielőtt elérhette volna, Évi karon ragadta, és a szoba felé ráncigálta. Tiltakozásra egyáltalán nem jutott ideje, a szomszédasszony kinyitotta a teraszajtót, és kivezetette a levegőre. Jucika kissé megborzongott a pongyoláján átfújó hűvös szellőtől.

Fél pillanatba telt csak, hogy meghallja a kiabálást, és észrevegye az utca túloldalán játszódó jelenetet: Szegediék már megint veszekedtek. Nem úgy, ahogyan ő és az ura tette – csendesen, a lakásban, négy fal között és egymást még a legnagyobb vitában is tiszteletben tartva –, hanem nyilvánosan, üvöltözve és olyan szavakat használva, amiktől azt kívánta, bárcsak süket volna.

Vissza akart fordulni, hogy befejezze a főzést, ám Évike ujjai az izgatottságtól olyan erősen markolták a felkarját, hogy az már szinte fájt.

– Jocó tegnap éjjel kimaradt kocsmázni, és állítólag megdöntötte a pultos Mancit. Szegény Marika teljesen kiborult… – biggyedt le a nő szája, ám a kék tekintet továbbra is vibrálva tapadt a vitatkozókra.

– Megdöntötte… – motyogta maga elé Jucika, miközben próbált rájönni a szó jelentésére.

– Igen, a férfimosdóban. Legalábbis ezt hallottam.

– Ó, te jó ég! – Jucika felnyekkent, és összébb húzta magát, amikor a férfikéz fenyegetően a levegőbe emelkedett. Évi halk nevetést hallatott, és közelebb lépett a korláthoz, hogy még jobban lásson.

– Úgysem üti meg. Ha megtenné, kizárnák.

– Nem be? – mélyültek el a ráncok a sokat megélt homlokon.

– Ja, de, de, igen. Csak az előbb valóság show-t néztem. Ott, ha valaki verekszik, kizárják a játékból. Ez is majdnem olyan! Szerinted kibékülnek? Szerintem Marika most már tényleg ki fogja dobni… De megnézném, ahogy kihajigálja a ruháit az ablakon! – sóhajtott a nő vágyakozóan. A következő pillanatban Jocó keze mégis lecsapott.

– Te szent isten! – Jucika a szájára szorította a tenyerét. – Miért nem csinál már valaki valamit? – figyelte remegve a földön térdelő nőt. Tekintete körbejárt a környéken – az emberek ugyanúgy álltak és bámulták a jelenetet, akárcsak ők. A szemben lévő ház egyik ablakában egy nő még pont olyan pongyolát is viselt, amilyet ő.

– Mármint mit? – érdeklődött teljesen nyugodt hangon Évi.

– Segítsenek annak a szerencsétlen nőnek, vagy… Hívom a rendőrséget! – húzta ki magát a szorításból Jucika, hogy a telefonhoz siessen. Reszkető ujjakkal nyomta be a megfelelő gombokat – mennyivel egyszerűbb volt régen a tárcsás telefont használni! –, aztán várta, hogy valaki jelentkezzen a másik oldalon.

– Nem fogják felvenni – jött a tájékoztatás odakintről dallamosan könnyed hangon.

– Nem fogják?

– Nem, az összes rendőrt kivezényelték az Expóhoz, hogy megvédjék Őt! – fordult felé Évi álmodozva.

– Őt? Csak nem az elnök jött a városba? – tátotta el a száját Jucika, mire egy fejrázást kapott válaszul.

– Annál is jobb, sokkal-sokkal jobb! – pirult ki Évi az arca. – Alkeidosz.

– Hogy ki?

– Hát, a görög félisten, a férfiak legférfiasabbika!

– Mivel foglalkozik?

– Szórakoztat.

– Valami énekes?

– Nem.

– Akkor humorista?

– Nem.

– De akkor mit csinál?

– Csajozik, iszik és bolondot csinál magából.

– És miatta vonult ki az egész rendőrség?

– Persze, a városban élő nők fele kint lesz, csak hogy megérinthesse őt. Én is megyek délután, csak nem akartam lemaradni a nagy jelenetről. – Jucika ingatag léptekkel sétált vissza a szomszédnője mellé, és szédelegve kapaszkodott meg a korlátban. Odalent a vitatkozás tovább folytatódott, és még néhány pofon elcsattant mindenki legnagyobb elégedett felháborodására.

– Micsoda egy vadállat! – hápogott Évike a levegőt kapkodva, aztán hirtelen fintorba rándult az orra. – Nincs itt füstszag? – szimatolt bele a levegőbe.

– Az étel! – Jucika korát meghazudtolva rohant be a konyhába, hogy aztán sikoltva kapja az arca elé a karját. A tűz már belekapott a függönyökbe, amelyek úgy lángoltak, akár egy fáklya.

– Te jó ég! – Évi megállt mellette, és csak bámult maga elé.

– Hívd a tűzoltókat! – kapott fel Jucika egy konyharuhát, és csapkodni kezdte vele a függönyt. Szélmalomharcot vívott, de valamit tennie kellett.

– Felesleges. Ők is kint vannak az Expónál. Alkeidosz egy igazi sztár, a lehető legjobb védelmet érdemli – közölte komoly arccal.

Ahogy a lángok terjedni kezdtek, a két nő úgy szorult vissza a szobába, majd ki a teraszra. Jucika tehetetlenül nézte, ahogyan az emlékei az enyészetté lesznek.

– Segítség, ég a ház! Segítsenek! – hajolt ki a korláton végső kétségbeesésében. Az utca túloldalán elhalt a veszekedés, az emberek pedig özönleni kezdtek feléjük. Kíváncsian bámultak fel, néhányan még az egyik fára is felkapaszkodtak, hogy jobban belássanak a harmadik emeleti teraszra. Jucika fáradtan rogyott le a földre, miközben a füsttől alig bírt már lélegezni. – Mi lesz így az unokáimmal? – szipogott halkan.

– Ne aggódj miattuk! Biztosan van zsebpénzük, majd ebédelnek a McDonald’sban – vonta meg a vállát Évike, majd derűs integetésbe kezdett, akár a királynő egy erkélyen tartott beszéde után. Jucika elszörnyedve nézett fel rá, miközben a lángok átterjedtek az erkélyajtó előtti függönyre is.