Ismerős idegenek

– Hát maga meg hogy került ide? – torpan meg Micike a saját nappalijába lépve. A szőnyegen ácsorgó férfi tétován megvakarja kopaszodó fejét, és vállat von.

– Én is épp ezt kérdeztem magamtól.

– Nem tudja, hogy került egy idegen lakásába? – háborodik fel Micike.

– Én… azt hiszem…, ön a feleségem.

– Na, ne nevettessen! – méri végig Micike. A férfi elvörösödik, válla előreesik az önbizalomhiány súlyától. Ő is jól megfigyeli a nőt, a csípője kerekded, a szeme sarkában van néhány aprócska ránc is, mégis vonzónak találja.

– Nézze meg a képeket, kérem! – mutat remegő ujjal a szekrény egyik polcára. Azon több fotó áll, amely Micikét és őt ábrázolja. A nő közelebb lép a képekhez, szeme elkerekedik.

– Ez lehetetlen.

– Én is így vélem, és mégis igaznak tűnik.

– Már miért mentem volna én magához? – húzza ki magát Micike.

– Elképzelni sem tudom – vallja be a férfi. – Esetleg kideríthetnénk egy vacsora mellett. Már ha szeretné – pirul el.

– Tud főzni? – érdeklődik Micike.

– Azt hiszem, igen – bólint a férfi. A nő oldalra döntött fejjel még egyszer végigméri. 

– Akkor talán ez lehet az egyik ok.