Bestsellerszérum

Fjodor és Émile rendületlenül kevergette az új szérumot, amikor egyszer csak kopogtatás nélkül kicsapódott az ajtó. Ijedten rezzentek össze, Émile még a fakanalat is kiejtette a kezéből. 

– Nos, elkészültek? – érdeklődött Ő köszönés nélkül lépve be a helyiségbe. Azonnal az üsthöz sétált, melyből vanília- és virágillat szállt fel némi fűszeres aromával. – Ez meg mi? – fintorodott el, bajsza egész furcsán állt ettől.

– Ez, kérem alássan, egy fejlődésregény – felelte Émile csillogó szemmel. Hosszú éjszakákat töltött azzal, hogy kikísérletezze a megfelelő elegyet, és úgy érezte, tökéletes munkát végzett.

– Fejlődésregény. Hmmm… – méregette Ő gyanakvóan az üstöt. – És mi van benne?

– Először egy válságba került karaktert tettem bele, megfűszereztem egy kis szerelemmel, és…

– Szex van benne? – szakította félbe a kérdés a beszámolót.

– Szex? – lepődött meg Émile. – Nem, uram, az nincsen, de van benne az életről való filozofálás. Egy kis Arisztotelész, egy kis Platón, na és persze, Nietzsche.

– Micse?

– Nietzsche.

– Igen, és ott van még a tanulság: sose add fel az álmaidat, mert kemény munkával megvalósíthatod őket! – egészítette ki a receptet Fjodor.

– Tanulság… – ráncolta össze Ő elégedetlenül a homlokát. – Ez így nem jó, borítsák ki, és kezdjék újra!

– Hogy mit tetszett mondani? – Émile falfehérre sápadt, mint aki elkapott egy vírust, és éppen betegeskedik.

– Azt, hogy öntsék ki, és csináljanak újat!

– De hát, ez tökéletes!

– Tökéletes, tökéletes, azt hiszi, hogy az embereket érdekli a filozófia és a tanulságok? Persze, biztosan vannak olyanok is, de ők a kisebbség. A többség nem akarja, hogy a szérum beindítsa az agyműködését, egyszerűen csak ki akarnak kapcsolódni, lebegni és élvezni a nagy semmit.

– De… – Émile a hápogáson kívül nem volt képes másra.

– Önt-sék ki! – fonta össze Ő a karját maga előtt, és topogva várta, hogy teljesítsék az utasítását.

Émile remegő kézzel fogta meg az üst egyik fülét, míg Fjodor a másikat ragadta meg. Ahogy a folyadék eltűnt a lefolyóban, mindkettejük szemében könnyek ültek.

– Helyes. Most pedig nézzük az új bestsellerszérumot! – fürkészte Ő a polcokon várakozó alapanyagokat. – Először is, tegyenek az üstbe egy izmos, jóképű, de üresfejű rosszfiút. Most egy egyszerű lány jön mellé, aki bármelyik női fogyasztónk lehetne. Igen, igen, ez az. Ott, arról a polcról egy kis misztikumot… mondjuk, démon- és angyalcseppeket. Most még egy kis rózsaszín nyálat és vad szexindákat. Ne, ne! Ne metssze le az összes tüskét, hagyhat rajta egyet-kettőt, mostanában a fogyasztók odavannak a szado-mazóért. Végül egy kis kiszámíthatóságaroma, hogy ne kelljen sokat gondolkozni a titkokon, rejtélyeken – parancsolgatott, miközben a szoba levegője egyre nehézkesebbé vált a kábító, ópiumhoz hasonlító szagtól. – Csodás! Most töltsék üvegcsékbe, és mehet is az üzletekbe! Vinni fogják, mint a… a… – csattogott Ő az ujjával, nem jutott eszébe a megfelelő szó.

– A cukrot – segítette ki Fjodor.

– Nem, nem! Kit érdekel a cukor! Vinni fogják, mint a bulvárújságokat! – derült fel Ő arca, amint megvilágosodott. – Annyi pénzünk lesz, hogy úszhatok benne a medencémben. Csodás lesz, csodás!

– Csodás… – ismételte el halkan Émile, miközben szipogva előkereste a merőkanalat.