Néhány éve két shi-tzu kutyus gazdája vagyok. Korábban is szerettem az állatokat, de nem láttam át, hogyan bánnak velük az emberek, milyen problémák merülhetnek fel, amikor valaki úgy dönt, magához vesz egy kutyát. Amióta felelős vagyok két kutyacsaládtagért, sokkal könnyebben felfigyelek az olyan oldalakra, amelyek a gondokról tájékoztatnak. Valamint én magam is rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem a sétáltatások és egyéb kutyás programok során. Az biztos, hogy nem mindenki való gazdának. Még akkor sem, ha szereti az állatokat és jót akar egy kutya befogadásával.
Nézzük, milyen hibákat lehet elkövetni, és miket kell jól megfontolnunk, ha felmerül bennünk az ötlet: gazdik akarunk lenni.
1. Kis kutya, nagy kutya – sok gond
Facebookon egyre többször ugrik fel előttem olyan állatmenhelyes poszt, amelyben arról írnak, hogy sokan elviszik magukkal a kiválasztott kutyát, aztán egy hét múlva visszaviszik. Elmúlt az első szerelem, felszállt a rózsaszín köd, és rájöttek: túl sok a gond vele. Ez körülbelül olyan, mintha szülnénk egy gyereket, majd egy hét után visszamennénk a kórházba reklamálni. Nem hagy minket aludni, sokat sír, lebüfizik, lekakil és lepisil mindent, ezért inkább itt hagynánk.
Az embernek tisztában kell lennie vele, hogy egy kutya, főképp egy kölyökkutya sok gonddal jár. Szétrághat dolgokat, ugathat, sírhat. Ébren tarthat minket egész éjszaka. És persze ott a pisi, kaki, míg rá nem szoktatjuk a szobatisztaságra. Ami ugye munkával jár, mint minden más is, amit meg akarunk tanítani a kutyánknak. Ha erre nem vagyunk felkészülve, akkor tartsuk a kutyusokat bármilyen cukinak, legyünk akármilyen magányosak, NE vegyünk magunkhoz kutyát!
A kutya nem tárgy, ami ha mégsem tetszik, gond nélkül visszavihetjük a boltba. Érző lény, akiért felelősséggel tartozunk. Mert onnantól kezdve, hogy hazavittük, ő már családtag. A családtagokat pedig nem adjuk vissza, nem cseréljük be. Hanem szeretjük és gondozzuk, akkor is, ha közben ez ezernyi problémával jár együtt.
2. Rohanó világ, rohanó gazda
A kutyák jobb esetben 11–15 (még jobb esetben 20) évig is élhetnek. Vagyis hosszú távon az életünk részévé válnak. Az évek alatt állandó foglalkozást igényelnek nap mint nap. Az a minimum, hogy naponta többször le kell vinni őket sétálni (kertes ház esetében is jót tesz a kutyának a külön séta). De játszani is kell velük, simogatni őket, és persze megtanítani arra, mit szabad, mit nem.
Milliószor volt már, hogy fáradt voltam, esetleg beteg, vagy csak épp semmi kedvem nem volt sétálni, esetleg ezer más dolgom lett volna. Mégsem mondhattam azt a kutyáknak, hogy „bocs, de most elmarad a séta”. Menni kell betegen, kedvetlenül, esőben, szélben, hőségben, fagyban is. Nincs apelláta.
Vagyis kutyát csak akkor vállaljunk, ha a munka és egyéb teendők mellett van időnk foglalkozni vele. Ugyanis majdnem annyi időt igényel, mint egy kisgyerek. Ha nem foglalkozunk vele eleget, ne csodálkozzunk, ha depressziós lesz, „rosszalkodik” vagy elvadul.
3. Egyedül
Pötyi és Manó utálják, ha egyedül hagyjuk őket, de szerencsére, mivel ketten vannak, nem viselik annyira rosszul. Ahogyan az is szerencse, hogy csak nagyon ritkán kell őket magukra hagynunk, kivételes esetekben.
Viszont vannak kutyák, akik nagyon nehezen viselik az egyedüllétet. Nekik nem lehet elmagyarázni, hogy „a gazdi most elmegy dolgozni, de ne aggódj, hamarosan visszajön”. Ők csak azt fogják látni, hogy a gazdi elment, és talán sosem jön vissza. Az ilyen kutyus úgy működik, akár egy kisgyerek. Ha a gazdi nincs vele, szomorú, fél, aggódik, és nem érti, miért hagyták magára.
Ha sokat dolgozunk távol az otthonunktól, és a munkahelyünk nem kutyabarát, akkor mindenképpen olyan idősebb kutyát vegyünk magunkhoz, akiről már biztosan tudni, hogy jól viseli, ha magára hagyják. Ha pedig extrém sokat vagyunk távol otthonról, akkor inkább mondjunk le arról, hogy gazdik legyünk.
4. Régi kutya, új kutya
Manó Pötyi anyukája, úgyhogy ők összeszoktak. Sőt, képtelenek lennének meglenni a másik nélkül. De megesik, hogy két kutyus később kerül csak egy helyre. Ha már van egy kutyusunk, de esetleg meglátunk egy gazdikeresőt a neten, hiába bűvöl el minket azonnal, jól gondoljuk meg, bevállaljuk-e őt is a korábbi kutyusunk mellé.
Egyfelől két kutya, dupla munka, pénz és felelősség. Másfelől hallottam már történeteket arról, hogy a régi és az új kutya nem jöttek ki végül egymással, ezért az újat vissza kellett vinni a menhelyre. Épp ezért, mielőtt felelőtlenül belevágunk az örökbefogadásba, előbb inkább vigyük el az új kutyushoz látogatóba a régi kutyusunkat. Valamint az új kutyust is vigyük haza látogatóba, mert lehet, hogy a régi kutyusunk teljesen másképp viselkedik majd vele hazai terepen, amit a sajátjaként könyvelt el.
5. Biztonság, biztonság, biztonság!
Manapság divat csak úgy hagyni, hogy a kutyánk szabadon rohangáljon lakott területen. Kis kutya, nagy kutya, fiatal vagy idősebb, jól nevelt vagy vadabb, teljesen mindegy. A gazdi nagy ívben tesz rá, hogy baja eshet akár a saját, akár más kutyáknak, ne adj isten, a környéken sétáló gyerekeknek, felnőtteknek.
Még a legszelídebb kutyával is történhet baj, ha nem pórázon sétáltatjuk. Ha más nem, akkor odaszalad egy másik kutyához, aki éppen beteg, és ő is megfertőződik. Sajnos az én kutyusom, Pötyi elég sokszor megbetegszik. Ha olyan kutya jön szembe, akit a gazdája pórázon sétáltat, már jó előre szólni tudok, hogy ne jöjjenek a közelünkbe. Ha viszont póráz nélküli kutyáról van szó, akkor nem tudom megvédeni őt a saját beteg kutyámtól. Hiába kiáltok oda a gazdinak, hogy ne engedje hozzánk a kutyáját, mert az enyém beteg, ha az ő nem tudja sem visszahívni, sem időben megfogni a kutyáját. Mert igen, a legtöbb póráz nélkül sétáltatott kutya nem hallgat a gazdájára. Ez nem az ő hibájuk, hanem a felelőtlen gazdié.
De láttam már olyan gazda–kutya párost is, akik mindig póráz nélkül sétálnak annak ellenére, hogy a kutya rendszeresen elrohan, a gazda meg alig bírja elkapni őt. Így a kutya bármikor elveszhet, kiszaladhat az autók elé, vagy bele egy vadabb kutya szájába.
Arról már nem is beszélek, amikor egy vad kutyát sétáltat valaki póráz nélkül. Ilyen az egyik szomszédunk. Hiába támadt ránk már kétszer a panellakásba zárt vadászkutyája úgy, hogy az enyémek csak békésen szimatolgattak, ő még mindig bőszen hiszi, hogy a kutyája ártalmatlan, és nem gond, ha szabadon engedi.
Vagyis egy felelősségteljes gazda lakott területen mindig pórázzal sétáltat. Egyfelől ez a törvény! Ha a közteresek úgy látnak meg valakit, hogy nincs póráz a kutyán, szép kis büntetést fog kapni. Másfelől így tudja megvédeni a kutyáját a veszélytől, valamint ha az ő kutyája vad, akkor más kutyákat és embereket a sérüléstől, haláltól.
Most már nagyon jó hámokat, nyakörveket és pórázokat kapni, amelyekkel a kutya messzire el tud menni a gazditól, tud velük szaladgálni. Úgyhogy nem kifogás az, hogy a kutya nem tud rendesen sétálni a pórázzal. Ez nem igaz. Az ilyen gazda inkább vallja be, hogy lusta disznó, aki nem akar sétálni a kutyával, hanem csak megállna dumcsizni más gazdákkal, míg a kutya „megsétáltatja” póráz nélkül önmagát.
6. Pénz
Kutyát tartani rengeteg pénzbe kerül. Nemcsak az etetésük drága, főképp, ha nem vacak kajával akarjuk tömni őket, hanem sok egyéb kiadás is akadhat. Egyfelől kell egy alapfelszerelés (tányér a víznek és az ételnek, póráz, hám, szájkosár, kisebb kutya esetén szállítóboksz vagy –táska, kutyafésű, kutyaolló, ha fázós a kutya, akkor kutyaruha stb.). Másfelől ott az orvosi költség is. Vannak kötelező oltások, féregirtás, amiket rendszeresen ki kell fizetni. És persze bármikor történhet baleset vagy jöhet egy betegség. Főképp, ha olyan beteges kutyusról van szó, mint esetünkben Pötyi. Vele körülbelül 2 havonta járunk az állatorvoshoz. Az állatorvosunk konkrétan jó kis nyaralást szervezhet csak abból a pénzből, amit mi otthagyunk nála.
Vagyis számítsunk rá, hogy bármikor jöhet olyan kisebb-nagyobb kiadás a kutyával kapcsolatban, amihez szükségünk lesz félretett pénzre. Ha magunkat sem tudjuk rendesen eltartani, akkor döntsünk felelős emberként, és ne vállaljunk kutyát.
7. Passzolás
A környékünkön azt tapasztalom, hogy a gazdák rosszul választják ki a kutyáikat. Nem figyelnek arra, hogy az adott kutya fajtája, személyisége, energiaszintje passzol-e az ő életmódjukhoz. Például egy idős néni, aki már járni is alig tud, ne vegyen magához örökmozgó, nagy testű kutyát, mert az egyfelől nyűg neki, másfelől súlyos baleset lehet belőle. Vagy ha valakinek kevés pénze van, és nem futja belőle kutyakozmetikusra, akkor ne válasszon hosszú szőrű kutyát, hogy aztán szerencsétlen normális szőrápolás híján úgy nézzen ki, mintha kóbor eb lenne.
Amikor úgy döntünk, gazdik akarunk lenni, fel kell mérni, milyen kutya való hozzánk. Nagy testű, kis testű? Örökmozgó vagy kis lustaság? Hosszú vagy rövid szőrű? Olyan, akivel sokat kell foglalkozni, vagy aki jól elszórakoztatja önmagát is?
Vannak olyan kutyafajták, amik nem valók gyerek közelébe, és olyanok is, amik tökéletesen megférnek a kicsikkel. Olyanok, akiknek feladatot kell adni, házőrzést vagy bármi mást, különben megzakkannak, és akik elvannak azzal, hogy egész nap csak durmolnak.
Vagyis elsőként nézzük meg, milyen fajta kutya passzol bele az életünkbe. Aztán ismerjük meg személyesen a lehetséges kutyákat, hogy azt is megnézhessük, melyikük személyisége passzol hozzánk.
Végül…
Körülbelül ennyi megfontolnivaló jutott eszembe a kutyavállalással és –tartással kapcsolatban. Talán még csak annyi, hogy ha rendesen átgondoltuk a lehetőségeinket, és felelősségteljesen döntöttünk arról, hogy gazdák akarunk lenni, akkor döntsünk arról is felelősségteljesen, honnan vesszük magunkhoz a kutyust.
Sok kutya vár gazdára a menhelyeken, közülük válasszunk egyet. Ne támogassuk azokat az embereket, akik az anyakutyákat borzalmas körülmények között tartják, csak tenyészállatként kezelik, és túltenyésztett, beteges kölyköket adnak el, akik sokat szenvednek életük során és hamar halnak. Ha nem lesz kereslet az ilyen kutyákra, akkor máris kevesebb kutya fog szenvedések közepette élni.
Hozzatok helyes, felelősségteljes döntést, és legyetek jó nem gazdák vagy gazdák!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése